Interjú Gerard Lopezzel, a Genii Capital elnökével
3:00 Autó, Forma-1, Genii Capital, interjú, Lotus, Renault 0 megjegyzés Tubiyooly
Amikor a Genii Capital tavaly bevásárolta magát a Renault F1-es csapatába, Gerard Lopez szándéka nem csak az volt, hogy a befektetett pénz megtérüljön, hanem hogy a hosszútávú megállapodással biztosítsa a Renault gyári csapat státuszát.
A motorsport szeretete és az elkötelezettsége a Formula 1 iránt erőt adott a Renault-nak, igaz az első évben (Lopez irányítása alatt) kicsit szolidabb teljesítményt nyújtottak, a bajnokságban az ötödik helyen végeztek. De az új irányítással felálló Renault és Lopez sem panaszkodhat, Kubica többször is dobogón állhatott, és az egyik legkiegyensúlyozottabb pilóta volt a mezőnyben, a Renault fejlesztései is a jó út felé vitték a csapatot.
Lopez az espnf1-en adott interjút, amelyben többek között beszélt a Renault terveiről.
Kérdés: A Group Lotus elhatárolta magát a Lotus Racing csapattól, és a jelenlegi sajtóértesülések szerint önnel folytatnak tárgyalásokat egy esetleges szponzori megállapodásról. Ha ez megtörténne, akkor a csapata neve Lotus-Renault is lehet. Mi igaz ebből?
Gerard Lopez: A csapatot jelenleg még Renault F1-nek hívják. Hogy őszinte legyek folyamatban vannak tárgyalások olyan potenciális befektetőkkel, akik névadó szponzorok lehetnek. Két vállalat mutat érdeklődést, hogy ők legyenek a névadó szponzor, és továbbiak szeretnének kisebb részesedést a csapatból. Jelenleg így állunk. Az egész Lotus Groupos történet onnan jött, hogy más, nem F1-es kapcsolatok útján mi már jól ismerjük az embereket a Protonnál, és hasonlóan jól ismerjük a Lotus Groupnál is a tagokat. Már egy éve tárgyalunk velük egy F1-hez nem kapcsolódó vállalkozással kapcsolatban, és az a vicces a dologban, hogy talán a hatásunkra megszüntették az együttműködést a 1Malaysia Racinggel, ami két dologhoz vezetett. Először is az emberek feltételezték, hogy valami folyik a háttérben, másrészről pedig, azáltal, hogy kapcsolatban vagyunk velük - és hogy esetleg szeretnénk velük együttműködni akár a Formula 1-ben, akár más területen - engedett következni arra, ami lett ebből az ügyből. Van esély rá, hogy a Group Lotus, a Genii Capital és a Proton között lesz valamiféle kapcsolat, de még nem történt semmi. Volt egy olyan hír, hogy a Renault is vissza szeretné vásárolni a részesedését, igen, ez is igaz. Az igazság az, hogy a Renault látta, hogy jól mennek a dolgok, és egy másfajta együttműködést vettek fontolóra, azt mondták teljesen elégedettek a látottakkal.
A Genii Capital a 2010-es évre többségi tulajdont szerzett a Renault F1 Teamben, de megtartották a Renault F1 nevet. A Renault jövőre A Lotus Racing (ha minden jól megy, akkor a Team Lotus néven indulhatnak) csapatát is ellátja motorral, viszont a Proton cégcsoport által birtokolt Group Lotus megszüntette a Lotus Racinggel a kapcsolatot, és a Renault iránt mutat érdeklődést. Ha megállapodik a Renault és a Proton, akkor nagy esély van rá, hogy a Renault F1-es csapatának neve Lotus-Renault lesz.
Kérdés: Korábban azt mondta, hogy pénzügyileg minden rendben van, de előleget kért a kereskedelmi jogok bevételeiből. Igaz ez?
G. Lopez: Nem. A csapatnak megvolt a költségvetése, nem volt probléma vele. Az utolsó teszten Barcelonában 2 másodperccel voltunk elmaradva az élmenőktől, a szakértők pedig azt vallották, hogy az új csapatokkal fogunk harcolni, no meg a Toro Rossoval és a Sauberrel, akiké minden tiszteletem, de nem egy nagy konstruktőr hírében állnak. Az egyik módja annak, hogy pénzt teremtsünk elő az lett volna, hogy leépítjük létszámot egy privát csapat létszámára, mint ahogyan azt Peter Sauber tette - de ez a megoldás csak egy privát csapatnak vált volna előnyére. Elfogadtuk, hogy lassú az autó, habár egy gyári csapatként működik. De nem ezért vagyunk itt, és a Renault sem ezért maradt. Így a vezetőség, együtt a Renault és a Genii vezetősége megállapodott, hogy három dolgot teszünk. Az egyik, hogy agresszíven fejlesztjük a 2010-es modellt. Továbbá befektettünk a csapatba, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. A harmadik dolog pedig, hogy párhuzamosan elkezdjük fejleszteni a 2011-es autót is. Ezeket ha együtt megnézzük nagyon nagyon messze van egy privát csapat költségvetésétől. A Renault szállította a motorokat és a többit, de nem vállalt felelősséget a csapat finanszírozásáért - és ez az amire mi leszerződtünk, amiért befektettünk a csapatba. Szóval a tv bevételes ügy nem pénzügyi nehézség miatt volt.

Kérdés: Hogyan halad a jövő évi autó fejlesztése?
G. Lopez: Tekintettel arra, hogy korán elkezdtük fejleszteni, nagy reményeket fűzök az előrelépéshez. Az egyik dolog, amit sosem hagytunk abba, az az új autó fejlesztése volt. Az utolsó pár versenyen a tempónk kicsit visszaesett, de Abu-Dzabiban az autó gyors volt, tudtuk tartani a lépést a Ferrarival és a McLarennel. Két előnyünk származott abból, hogy nem hagytuk abba az idei modell fejlesztését. Az egyik az maga a vállalati kultúra, ami kialakult, amikor belekezdtünk a komoly fejlesztésbe függetlenül attól, hogy honnan indultunk. A másik, hogy a Renault az egyik leghatékonyabban módon használja ki a gyárban a pályáról származó adatokat, és ezeket hatékonyan integrálja vissza az autóba. Szóval jól tudjuk fejleszteni az autóinkat, amit tovább tudunk vinni a következő évre is. Szabad kezet adtunk a csapatnak, hogy bátran álljanak elő innovatív ötletekkel, amit remélhetőleg jövőre látni is fogunk az autón.
Kérdés: Milyen közel áll Vitaly Petrov a megállapodáshoz, és hogyan foglalná össze a szezonját?
G. Lopez: Még nincs megállapodás. Roberttel további két évet hosszabbítottunk, amit Monzában kötöttünk meg. Ami Vitaly-t illeti, boldogok voltunk év közben, az év végére viszont kicsit csalódottak voltunk az eredményeket figyelve, de Abu-Dzabi újra felszínre hozta azt, amit az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy ő egy igazán jó újonc pilóta. Az egyetlen kritikánk vele szemben az az, hogy egy hétvége során nehezen tud végig összpontosítani és koncentrálni. Abu-Dzabi viszont megmutatta, hogyha akar, akkor tud. Nem kérdés, hogy Vitaly a top öt-hat között is tudna lenni, de még nem hoztuk meg a végső döntést. Le kell ülnünk vele, szemtől szembe beszélnünk kell, hogy képes-e olyan teljesítményt nyújtani a szezonban végig, az edzéseken, az időmérőn és a versenyen is, mint amit nyújtott Abu-Dzabiban. A végső döntés december első két hetében fog megszületni. Eric Boullier fogja majd megnevezni a pilótát, és biztosak lehetnek benne, hogy ez nem pénzügyi kérdés, mivel sok olyan pilóta van, aki többet is fizetne azért, hogy üléshez jusson, mint amennyit Vitaly a szponzorok által tud vagy tudna hozni. Vitaly miatt azért érdeklődünk, mert ő orosz, és szeretnénk bővíteni a az üzleti kapcsolatainkat Oroszországban. Őszintén szólva pusztán vezetési szempontból ő nagyon jó. Sok pilótát ismerek, és néhánnyal jó barátok is vagyunk, de nem ismerek olyan újoncot, vagy legyen az már tapasztaltabb versenyző, aki képes lenne 40 körön keresztül tartani Alonsot, aki éppen a világbajnoki címéért harcol. Úgy vélem ő volt a legjobb újonc, és másokkal ellentétben ő nem tesztelt Formula 1-es autót.

Kérdés: Elégedett lehet, hiszen az egyik legkeresettebb pilótával állhattak fel a rajtrácsra. Hogyan foglalná össze Kubica szezonját?
G. Lopez: Roberttel amikor először találkoztam, akkor tesztpilóta volta a BMW csapatánál. Akkor a BMW jó csapat volt, de nem hiszem hogy egymásnak voltak teremtve. Nálunk a légkör sokkal inkább kedvez a számára. Nincs nyomás rajta, hogy a szponzorokért versenyezzen. Imád ralizni, és sok támogatást kap tőlünk és a Renault-tól is. Megismertük őt és ő is megismert minket, megértjük egymást, és ha kérünk tőle valamit akár a pályán, vagy a pályán kívül, akkor ő azt rendszerint mosollyal az arcán teszi meg. Boldogok vagyunk, hogy itt van velünk. Úgy vélem az idei évben kicsit érettebbé vált, és ezt nem magától tette. Volt körülötte egy nagyszerű csapat, amely meghallgatta őt, és hallgattak rá, így megvolt az esély, hogy egy másmilyen pilótává váljon: ne csak gyorssá, hanem egy olyanná, aki a versenypályán kívül is tud hatékonyan dolgozni az autón. Sokkal tartozunk neki, és ő is nekünk, de ezt ő viszonozza, hiszen a csapatért hajt. Úgy vélem, hogy fantasztikus munkát végzett az évben. Örülök, hogy képesek lehetünk köré építeni magunkat. A szezon előtt mondtam, hogy ő világbajnoki alkat, remélem velünk válik azzá és nem mással.
Kérdés: Mint gondol, a Pirelli hogyan fog majd szuperálni?
G. Lopez: Jelenleg nehéz megmondani, mivel a végleges keverékeket, amik csak jövőre lesznek készen nem volt alkalmunk tesztelni. Úgy értesültem, hogy gyorsan kopnak a gumik, ami kérés is volt az alkotók felé, hogy izgalmasabb versenyeket láthassunk. Előnyünk származhat ebből, mivel korábban mi már több csapattal egyetemben egyszer váltottunk - Michelinről Bridgestone-ra -, míg mások eleve Bridgestone gumikkal versenyeztek. Négy éven belül ez lesz a harmadik fajta gumitípus, amelyet meg fog tapasztalni a csapatunk. Őszintén hiszem, hogy a gumikkal nem lesz probléma, de még túl korai lenne bármit is mondani.

Tags: Autó, Forma-1, Genii Capital, interjú, Lotus, Renault
Sharing is sexyRelated posts
0 megjegyzés for this post
Leave a Reply
Címkékszerint
2011
Alice Powell
Árlista
Autó
Baumgartner Zsolt
Benik Balázs
BMV
Brawn
Budapest-Bamako
BUÉK
Chevrolet Corvette
Dacia
Dacia Duster
Dakar
Drift
DTM
Ferrari
Ferrari Challenge
FIA
Ford
Forma-1
Genii Capital
GT 1
Gyorsulás
Hírek
Hírek forrásai | hír partnerek
INDYCAR
interjú
IRC
Jackues Villeneuve
Játékok
Jegyek
Kamion
Karácsony
Karthikeyan
Ken Block
Kiegészítők
Közvetítések
KRESZ
Lotus
Makai Gyuri
McLaren
Michael Schumacher
Michelisz
Mikulás Rallye
Moto2
MotoGP
Motor
NASCAR
Pályák
Pilóták
Pilóták honlapjai
Race of Champions
Rallye
Renault
Roncsderby
S2000
SEAT Leon EuroCup
Sebastian Vettel
Skoda
Solberg Extreme Motorshow
Suzuki Kupa
Szabályzatok
Szimulátor
Talmácsi Gábor
Teszt
Trabant
Travis Pastrana
Ugrás
Utánpótlás
Végeredmény
Verseny naptár
Versenyautó
Videó
WRC
WTCC
Hírek forrásai | hír partnerek:
Minden aminek két kereke van, vagy annál több..... autohun
[origo], NSO, videa, duen, f1világ, michelisz.com, zengodensionteam.com, A5.HU, mon.hu, sporthirado.hu, formula.hu