Az eredetileg gondolt címben természetesen nem szerepeltek a bikák, hanem csak az a hazárdjátékos körökben ismerős "Va bank!", vagy még inkább: "Dupla, vagy semmi!" kifejezés, amely szinte tökéletesen ráillik arra, amit a Red Bull csapat vezetői játszanak.

Mert játszanak, mégpedig nagy tétekben, ahogy azt a tulajdonos, "Didi" Mateschitz nyilván már az üzleti életben is megszokta. Miközben ugyanis az egész világ azt találgatta a brazil verseny előtt, hogy vajon "a csapat" utasítja-e majd Vettelt Webber segítésére, ahogyan azt a józan ész, valamint a Forma-1 hagyományai (1950-től máig) diktálnák, addig Mateschitz kijelentette, hogy a csapata nem változtat az eddigi elvein és gyakorlatán, a "nincs csapat utasítás" stratégiáján.

"Nekem tök, mindegy, hogy melyik versenyzőnk lesz világbajnok, mert mind a kettő az én autómban ül"- mondta állítólag Dietrich, és a maga szempontjából nyilván igaza is van. Annyira, hogy azt a világbajnokságot, amelyre a csapat megvásárlása óta áhított, azt már meg is nyerte. Kár, hogy ma már a "tervezők világbajnokságának", másképpen a csapat világbajnokságnak érdemtelenül csekély az értéke a közvéleményben. Pedig Anno ez volt az igazi világbajnokság, amely csapatokat, olykor országokat mért, minősített, és "mellesleg" valakit, aki a legjobb autót a célba vitte.

Azóta nagyot fordult a kocka, és látszólag a farka csóválja a kutyát, ez azonban csak a látszat. Bármilyen zseniális is egy versenyző, csak akkor lehet belőle világbajnok, ha jó csapat jó autójába ülhet! Se szeri, se száma azoknak a nagy tehetségeknek, akikből nem lett semmi, mert nem a megfelelő autóba sikerült beleülniük. A klasszikus példa ebből a szempontból Alesié, akinek a tehetsége nem volt semmivel sem alább való, mint bármelyik mai ifjú Titáné, de elveszett a mezőnyben, mert a számára adott nagy pillanatban, (a szívére hallgatva, lévén félig olasz), rosszul döntött, és a Ferrarit választotta, amely akkor a mélyponton volt. (Egyszerre két helyre szerződött, a Williamshez és a Ferrarihoz, és botrány árán, az utóbbi szerződését tartotta meg. Vesztére.)

Ott tartottunk, hogy látszólag a "farok", azaz a versenyző mozgatja ezt az egész Cirkuszt, de ez messze nem igaz. A versenyző az az artista, aki nap, mint nap vásárra viszi a bőrét, és elkápráztatja a nagyérdeműt, akiért élnek-halnak, akit imádnak és akit serdületlen és serdültebb ifjú hölgyek is az ágyukba kívánnak, de - akinek nem sok beleszólása van abba, hogy mit csináljon, és egyáltalán mit csinálhat! Én nem tudom feledni harminc év távlatából sem Mr. Bernard Ecclestone szavait, amikor, mint a többszörös világbajnok Piquet csapatfőnöke elmagyarázta nekem, hogy: "A versenyző az én sofőröm, akinek én mondom meg, hogy mikor és hova menjen." És a lényeg azóta sem változott.

Ezzel együtt, most mégis egy látványos kísérletnek vagyunk tanúi, nevezetesen annak, hogy lehet-e úgy világbajnokságot nyerni, hogy a csapatfőnök a legvégsőkig kitart választott, és eredeti álláspontja mellett, nevezetesen, hogy ő nem ad utasítást a versenyzőinek semmire! Még akkor sem, ha emiatt esetleg, látványosan elveszíti az egyéni világbajnoki címet, amelyet egyébként, "utasításos alapon" simán megnyert volna.

Szíve joga.

Az én fejemben azonban ott motoszkál a kisördög, hogy vajon Didi Mateschitz akkor is ennyire következetes maradt volna-e, ha fordítva állna a dolog, és Webbert kellene hátra vonnia azért, hogy a kis kedvenc, Sebastian Vettel nyerjen?!... Az ugyanis az egész világbajnoki sorozat eddigi versenyein világosan kitetszett, hogy Vettel a "primus inter pares", azaz első az egyenlők között, vagy Orwell szavaival, "kicsit egyenlőbb" a többieknél, természetesen Webber rovására.

Mert Webber ebben a történetben a "fizetett" versenyző, a pénzért dolgozó profi (lásd, mint fentebb Piquet), Vettel viszont "a mi kutyánk kölyke", az egész német ajkú közönség kedvence! Akinek ráadásul minden adottsága megvan ahhoz, hogy kedvenc, sőt kedvenc világbajnok legyen! Csak egyelőre még szertelen, az idei szereplésének mondjuk, a sinus-görbe felel meg, egyszer fenn, egyszer lenn. És emiatt arra nem igen vannak tekintettel a csapatnál, hogy ez sérti-e, és mennyire Webber érdekeit, de még inkább a lelkét!

És soha nem kedveltem különösebben az ausztrált, és egészen az utolsó hetekig soha nem is tartottam nyerő típusnak. De az idei teljesítménye meggyőzött az ellenkezőjéről, értékelni kezdtem az intelligenciáját, a nyugalmát és a kitartását. De éppen ezekben az utolsó hetekben vettem észre azokat az új, éles, keserű vonásokat, amelyek újabban jelentek meg az arcán. És láttam a múltkor is, és most is a feszültséget, azt a fölösleges feszültséget, amely lehet, hogy megfosztja élete céljának az elérésétől.

Aki valaha, valamiben is volt versenyző, állt hasonló helyzetben, az tudhatja, érezheti, hogy ez az a pillanat, amelyben a versenyző számára életet vagy halált jelenthet az, hogy maga mögött érezheti-e a csapatot, a szeretetet, a bizalmat, vagy sem! És meggyőződésem, hogy Webber ezzel szemben annyira magára maradt, mint az ujjam!

Ettől persze még nyerhet. Ha belepusztul is!

Azt egyébként nem lehet elítélni, hogy "a tiroliak" másképp viszonyulnak Webberhez, mint Vettelhez. A Red Bull osztrák csapat, képviselője mindannak, amit Ausztriának a Forma-1 jelent.

Jochen Rindt, az első osztrák világbajnok poszthumusz, halála után lett világbajnok, győzelmi koszorúját özvegye vehette át.

Dr. Helmut Marko, sohasem lehetett világbajnok, bár a tehetsége megvolt hozzá, de egy felverődött kő egyik szemére megvakította. Ügyvéd lett, de versenyző iskolát tart fenn, és jelenleg Vettel, illetve a Red Bull tanácsadója.

Niki Lauda, háromszoros világbajnok, egyike a legnagyobbaknak.

Gerhard Berger, korának legintelligensebb versenyzője. Világbajnokságot nem nyert, viszont évekig szolgálta a padlón lévő Ferrarit, majd a McLarennél barátját, Ayrton Sennát. Akitől mellékesen, ő is kapott egyszer, mégpedig látványosan, egy futamgyőzelmet.

És most itt van Vettel, német fiú az osztrák csapatban. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ott van mellette mind, aki él, Niki, Marko, Gerhard és tanítja, segíti, babusgatja, nevelgeti az új palántát. A lelkét adná az ördögnek az újabb osztrák sikerért. Lauda arcáról nem hervad le a mosoly, amíg róla beszél, amikor az elfüstölt autóját eloltva lejött a pályáról, Helmut Marko ölelte a keblére, mint a saját fiát, és a hátát lapogatva mondta, "nincs még vége, nincs még vége..."

Nincs.

Mert amikor Webber a múltkor megperdült, és farral csúszott keresztbe a pályán, majd Rosberg kis híján telibe találta, akkor Berger (állítólag és hinni sem akarom, mert annyira nem illik bele a képbe) azzal gyanúsította meg Webbert, hogy úgy esett el, hogy Fernandót vagy Lewist is magával rántsa. Az egész annyira valószínűtlen, hogy ide sem citálnám, ha nem lenne jellemző arra a hangulatra, amely most ezt a csapatot körülveszi. Hogy aztán belül mi van, azt végképp nem tudhatjuk.

Brazíliában Bullék azt a taktikát követték a sajtó nyilvánosságával szemben, hogy mindig egy lépéssel arrébb tolták a csapat döntésének az idejét. Előbb meglátjuk mit hoz az időmérő edzés, majd meglátjuk milyen lesz az időjárás a verseny napján és így tovább, míg végül nem láttak meg semmit, hanem tartották magukat a tulajdonos utasításához: "Akkor sincs csapatutasítás, ha mindent elveszítünk is!"

És nem veszítettek el semmit. Sőt megőrizték még Vettel esélyeit is, a csapatvébét, amelyről már szóltam, megnyerték. "Va bank"-ot játszottak, és bejött! Azt viszont megint nem tudni, hogy ezt játsszák-e majd most is!

Valószínű, hogy igen. Ha Mateschitz eddig kitartott, akkor tovább miért ne? Vagy van valami Barbatrükk a tarsolyukban?

Ahogy én számolok, (nem biztos, hogy jól), ha Alonso nem esik ki, akkor a második hellyel mindenképpen világbajnok. Ha csak harmadik, és Webber nyeri a versenyt Abu-Dzabiban, akkor az ausztrál a világbajnok. Ha viszont Brazília ismétlődik, azaz Vettel nyer Webber előtt, akkor Alonsónak a negyediknél rosszabbnak kell lennie ahhoz, hogy a két bika legyen első, holtversenyben (amit aztán majd kiszámolgatnak).

A brazil verseny, és az az előttiek is azt mutatják viszont, hogy Alonso és a Ferrari, azt a bizonyos harmadik helyet különösebb megerőltetés nélkül képes hozni. Itt a megerőltetés nélkül-ön van a hangsúly, mert Alonso motorja túl van már élete delelőjén, és egy késhegyre menő harcban nem biztos, hogy az bírná tovább. Mellette szól viszont, hogy Schumacher emberfeletti sikereiben annak is nagy szerepe van, hogy a Ferrari motorok hihetetlenül strapabíróak voltak, volt idő, amikor kis híján két évig egyetlen hibájuk sem volt!

Az a bizonyos vörös posztó tehát, (a Ferrariban Alonso), amely a Bullok előtt lebeg, nem látszik olyan könnyen felöklelhetőnek, mint az igazi bikaviadalokon, amelyeken általában azért a torreádor győz.

De nem mindig!

Éppen a napokban fejeztem be Török Ferenc dr. öttusa olimpiai bajnokunk emlékeinek sajtó alá rendezését, és ő, beszámol egy bikaviadalról, amelyen a torreádorral szemben, aki ugyan leszúrta a bikát, de szúrása nem volt halálos, a nép, a közönség a bikára szavazott, és megmentette az életét. A bika egészségi állapotáról naponta adtak ki a kórházból jelentést, míg végül a nemes állat visszavonult a megszokott farmjára, és attól kezdve csak kellemes kötelességének élt. Amit fölösleges talán részleteznem.

Hogy aztán a mi esetünkben mi lesz, arról csak sejtéseim vannak.

Jó idő esetén, ami várható a helyszín ismeretében, gyakorlatilag ugyanaz történik majd, mint Sao Paolóban. Azzal a kivétellel, hogy az edzésen eső nem lévén, nem valószínű, hogy a fiatal Hülkenberg megismétli majd a bravúrját, nem viszi el az edzéselsőséget. Pedig jó lenne, ha folytatódna valamelyest a sikersorozata, ami egyben a Cosworth-motorok sikere is lenne, a Williams csapatéról nem is beszélve. Sir Frank ugyanis szép csendben az év végére csak felhozta a csapatát az elnyűhetetlen Barrichellóval, és a nagyon tehetséggyanús német fiúval. Hogy mennyire az, azt talán az is mutatja, hogy már az idény elején így írtam róla: "A huszonhárom éves fiatalember nem éppen Forma-1-es alkat a maga 185 centiméter magasságával, és 70 kilójával, de a méretek önmagukban végül is nem döntenek el semmit. A világbajnokság egyik újonca, és nyilván két fontos oka van, hogy a Williamshez került. Az egyik, hogy olcsón volt kapható, sőt még pénzt is hozott, a másik pedig a szinte példás versenyzői előélete. Ahol csak elindult ugyanis gokartban, majd a német autós bajnokságokban, ott mindenütt bajnok lett, egyes versenyeken pedig győztes. Tavaly a GP2 bajnokságot nyerte meg, ez volt gondolom a legjobb ajánlólevele a Cirkuszba, hogy "győztes" alkat."

És, ha már a brazil versenynél tartunk, abból próbálunk meg következtetéseket levonni az utolsó futamra, nos, akkor éppen Hülkenberg volt az, akin Alonso is alig tudta átrágni magát, olyan keményen tartotta magát, és amikor a kétszeres világbajnok megszabadult tőle, akkor meg szinte az egész mezőnyt sétáltatta a kedves Nico maga mögött.

Ez egyébként mutatja azt is, hogy azok az esélyek, amelyeket fentebb nagy vonalakban felvázoltam, mennyire törékenyek. Elég egy "Hülkenberg", vagy Hamilton ahhoz, hogy Alonso akár még negyedik se legyen, de a Sors bármelyik esélyest bármelyik pillanatban utolérheti. Domenicali ugyan kijelentette, hogy: "Tudjuk mit kell tennünk, és azt meg is tesszük!", és nyilván nem beszél a levegőbe. Ez azonban nem változtat annak igazságán, hogy "Ember tervez Isten végez!"

Vagy a nagy Manitou!

Egyetlen dolgot nem várok. Egy olyan esztelen tülekedést, amelyben a már meglehetősen sok esélytelen versenyző, valamely hülyeségével, esélyest, esélyeseket üt el az esélyeik valóra váltásától. Az nem lenne szép, egy ilyen nagyszerű (mert az!) világbajnokság fináléjától. (Ezt a szót különben Utálom, mert a múlt század elejének rongyosra használt szava, de ide, ennél jobbat nem találtam. Nézzék el nekem.)

Bár szándékomban állt, nem fejezhetem be anélkül, fel ne hívjam a figyelmet arra, hogy amennyiben a bikák nyernek, néhányan majd arra próbálnak elmenni, hogy :"Igen, a sportszerűség!...", ha meg nem nyernek, akkor: "Ha a Ferrari nem utasítja Massát!..." - és igyekeznek majd szembeállítani a két csapatot, a két, egymástól eltérő felfogást. Ne dőljenek be nekik. Mert nem azon fog múlni. Most már nem. És mindkét felfogás, az utasítás, és a nem utasítás, egyformán szabályos, amennyiben szabályosan utasítanak.

Egyébként majd felvet az izgalom, annyira várom, hogy mit húznak majd elő Red Bullék a cilinderből az utolsó pillanatban.

Galambot, vagy nyulat?

(Vagy egy leszakadt hajtókart?!)